2011. március 12., szombat

A Hōjōk hatalomra kerülése IV.

Utolsó bejegyzés ebből a részből. Kicsit hosszabban is :)


Yoshitoki lett az új régens és megőrizte jó viszonyát Masakoval. Yoritomo halálát követő belső viták lecsendesedtek. Egészen 1213-ig, amikor is egy Sanetomo elleni lázadásra derült fény. Ez az eset úgy tűnik újabb bizonyítéka a Hōjō család ügyeskedésének, amivel apránként magukhoz kaparintották a bakufu feletti hatalmat. Úgy tűnik a módszerük a „megoszt és elfoglal” volt, egymás után semmisítették meg a fontosabb gokenin családokat úgy, hogy azokat valamilyen módon lázadásba kényszeríttették . A Kajiwara és Hiki családok után a Wada volt a soron következő.
Az összeesküvés célja Sanetomo eltávolítása lett volna, hogy helyére Yoriie egy másik fiát jutassák. A samuraidokoro feje és Yoritomo bizalmasa Wada Yoshimori volt, aki a már a Hōjōk felé is többször bizonyította hűségét. Az ő két fiát és unokaöccsét is megvádolták, hogy tagjai a lázadást kitervelő csoportnak és Yoshitoki letartóztatta őket. Wada Yoshimori személyesen ment el Yoshitokihoz és könyörgött a szabadon bocsátásukért. Yoshitoki beleegyezett abba, hogy elengedje a két fiát, de unokaöccsét, Tanenagat nem volt hajlandó. A bakufu hivatalnokai megalázták a családot azzal, hogy Tanenagat úgy hurcolták végig mint egy közönséges bűnözőt, meg azzal, hogy egy a Wadaknak ajándékozott földet indoklás nélkül visszavette Yoshitoki. Ezzel gyakorlatilag lázadásba kényszeríttették Yoshimorit, akinek hatalmas sereget sikerült összegyűjtenie és előfordulhatott volna, hogy legyőzi a Hōjō családot, ha nem árulják el őket Yoshitokinak, aki így fel tudott készülni. A család elpusztítása lehetővé tette számukra, hogy még több területet szerezzenek Musashi és Sagami stratégiailag fontos provinciáiban. Továbbá, Yoshitoki ezzel a lépésével megszerezte magának, a régensi pozíció mellett, a samuraidokoro felügyeletét is . A helyzete annyira megerősödött, hogy ő lett a legbefolyásosabb ember a bakufuban, miközben Sanetomo semmilyen valódi hatalommal nem bírt.
1219-ben Sanetomo megtámadták és megölték a Hachiman szentélytől való visszatérésekor. A támadó egyedül volt, így hát kérdéses hogyan juthatott át a shogun testőrein. Kilétére ugyan nem derült fény, bár a szemtanúk szerint egy nő volt, a támadás célja világos volt: Yoriie második fia, Kugyō így akart bosszút állni, hogy megfosztották a shoguni címhez való jogától. Vele ezután hamarosan végeztek a régens csapatai. Kihalt Minamoto no Yoritomo és Hōjō Masako vérvonala.
A Hōjō család nem volt magas rangú, a befolyásukat Masakonak Yoritomoval kötött házassága réven szerezték meg. A magasabb rangú családok közül egy se fogadott volna el egy Hōjōt shōgunnak. Ezzel és kevésbé előkelő származásukkal nagyon is tisztában voltak. Nem próbálták megszerezni maguknak ezt a címet, törekedtek az egyszerű élet látszatára. Maguk helyett mást neveztek ki, gyermekeket, ami viszont szükségessé tette, hogy régensként mellettük maradva irányítsák az országot. Yoshitoki a visszavonult császár, Go-Toba, egy fiát kívánta megválasztatni shōgunnak, azonban a jōkō attól való félelmében, hogy ezzel a jövőben egy túl erős fegyvert adna a bakufu kezébe, igényt tarthatnának a trónra, ezt visszautasította. Ezután egy Fujiwara leszármazottat, Yoritsune-t választotta ki, de Go-Toba arra hivatkozva, hogy nem legitimál egy kisgyermeket shoguni hatalomra, éveken át elhalasztotta. Eközben a gyermek, Masako felügyelete alatt nőtt fel.


Szakirodalom:
Varley, 153-156
Sansom, 375
P.Mass, 130

3 megjegyzés:

  1. Azt nem úgy mondják h "oszd meg és uralkodj"? :)

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, miért, de beugrott a Tudorok egyik része, amikor is VIII. Henrik szépen sutyiban elfogatja az esetleges trónigénylőket, és megöleti őket, köztük kicsi gyerekeket is...

    VálaszTörlés